Esős idő. Most éppen nem esik, de Bogi az erdőbe készül. Ott száraz időben is gyakran nyirkos, nedves a talaj, a séta ráadásul este lesz.
Telefonbeszélgetés:
– Bogikám, bakancsot vegyél az erdőbe.
– Nem, a Nike-t veszem.
(Ez egy fehér sportcipő, amit hétvégén mostunk ki, miután bokáig süllyedt benne a sárban.)
– Édesem, sáros, nedves az erdőben a talaj.
– Nem baj.
– Kérlek, a bakancsodat vedd, hétvégén mostam ki a cipőd.
– Majd akkor én kitakarítom. Utálom a bakancsomat. Kényelmetlen, nyomja a lábam.
(Aha!)
– Ott a Majáé, az eggyel nagyobb, légyszi próbáld fel!
– Oké, felveszem az övét.
– Köszi!
Kicsit későbbi beszélgetés, szintén telefonon:
– Anya, a Nike a kedvenc cipőm. Abban szeretnék menni. Nem lesz sáros. Ha mégis sáros lesz, én fogom kitakarítani.
– Hát jó, akkor vedd a Nike-t.
Örülök, hogy nem mennek át az “érdekellentétek” hatalmi harcba. Bogi szükséglete: a “kényelem” és az én szükségletem: “a munkámnak van értelme” és az “egyszerűség”, szépen megfér egymás mellett.
Ez történik, ha szükségletekben és nem megoldási stratégiákban gondolkodunk! Napról napra könnyebb elengedni “márpedig akkor is…” nézetet és élvezni az élet áramlását és a kapcsolódással teli pillanatokat!
No, és az apropó? Bár az eső esett, a Nike valami csoda folytán, épp bőrrel megúszta 🙂 Nem lett koszosabb, mint egy átlagos, száraz idős iskolai napon 🙂
