Maja tegnap hazaérkezett a 10 napos mezőgazdasági gyakorlatáról. Ez alatt megélt hideget-meleget (szó szerint), esőt, napsütést, tehénfejést, gazolást, konyhai munkálatokat, állatgondozást, csupa-csupa “városban-meg-nem-élt” kalandot. Kőkemény 10 nap van mögöttük…
Távolléte alatt a kapcsolattartás bizonytalannak tűnt, napi 1 órára kapták meg a telefonjukat, elvileg nagyon kevés térerő, meg nyilván nem minket fog hívogatni, na 🙂
A pályudvaron úgy búcsúztunk tőle, hogy örülünk, ha van rá mód és felhív minket, de ha nem jelentkezik, az is rendben van…
Így, a 10 nap elteltével szívmelengető arra gondolni, hogy minden nap hívott minket. Néhány percben összefoglalta az előző nap történteket, mesélte a kalandjaikat, aztán már le is tette, hogy zenét hallgasson, barátokkal is diskuráljon. A telefonhívása tényleg 1-2 perc volt naponta, de az egész napunkat bearanyozta a tudat, hogy a jóllétünk igenis számít neki.