Krokodiletetés. Nálunk ezen a néven fut a gyerekrajz-selejtezés. Két óvodás gyerekkel az átlagos napi rajztermés (hétköznap az oviban és hétvégén otthon is) kb. öt rajz. Ez néhány nap alatt igen méretes kupaccá tud nőni. A szívemnek legkedvesebbeket természetesen elteszem emlékbe, de mi legyen a többivel? Hogy kidobjuk, arról természetesen szó sem lehet, hiszen „Anya, dehát ezt neked rajzoltam!”. Sok fejtörést okozott nekem, hogy hogyan kezeljem ezt a lassan a környezetre is káros mennyiségű papírtömeget.
A helyezetet a papírevő krokodilok mentették meg, akik szerencsére időről időre benéznek hozzánk. Ők valójában két, henger alakúra nyitható nagy játéktartó kosár, akik a hetekig gondosan őrzött, mappákba tett rajzokból szeretnének csemegézni. A félretett rajzokat ilyenkor a nagy asztalra öntjük, a gyerekek pedig kivételesen az asztalra mászhatnak, ahonnan hangos kacagás kíséretében dobálják az éhes krokodilok szájába a rajzokból gyúrt papírlabdákat, mintha csak kacsákat etetnének a tóparton. A frissen készített rajzaikhoz még nagyon ragaszkodó gyerekek pár hét elteltével már játszi könnyedséggel válnak meg tőlük. (No persze nem mindegyiktől, néhány darabra továbbra is igényt tartanak, ezek visszakerülnek a mappákba.) Ami engem illet, én nagy örömmel figyelem a sok-sok távozó papírlabdát, miközben még nagyon jól is szórakozunk mindannyian. A kiadós ebéd után pedig a krokodilok könnyítenek magukon a szelektív kukáknál, majd a körforgás kezdődik elölről… A krokodilokat időnként a gyerekek által készített egyéb kivágott, hajtogatott, ragasztott papírokkal is megkínáljuk. A látogatásaik óta a papírselejtezés folyamata lényegesen nyugodtabban, vidámabban zajlik és főleg: már nem kapok idegbajt a szanaszét heverő papírok látványától.
És hogy mi ebben az EMK? Én azt hiszem, nem véletlen, hogy a gyerekeknek olyan nehezére esik a kötelező házimunka. Szerintem a gyerekek úgy vannak kitalálva (EMK-san mondva nagyon erős szükségletük), hogy mindig olyasmit akarjanak csinálni, ami érdekes, ami játékos, ami megmozgatja a fantáziájukat, amit még nem ismernek, amiben van valami új, mert ebből tanulnak, ettől fejlődnek. Az unalmas dolgokat szerintem ezért is viselik sokkal nehezebben a felnőtteknél, ha viszont valami érdekes, akkor őket már az sem zavarja, ha a felnőttek számára az elvileg munka. Ezért is működik olyan jól a játékos rendrakás (amíg meg nem unják) vagy a közös főzőcske a konyhában (amíg van benne valami új és izgalmas). A gyerekek játék és fejlődés szükségletére alapozva nagyon klassz együttműködéseket lehet kigondolni, ami nekünk és nekik is megfelel, nálunk erre példa a krokodiletetéssel egybekötött selejtezés is.
