– Szonja, gyere a kádba! Fürdés! Szonja, hallod, szivem? Ábel már a kádban van, gyere, mássz be te is! Hahó!
Szonja fel-alá rohangászik a lakásban, esze ágában sincs fürödni menni. Egyébként szeret a kádban játszani, főleg Ábellel, de most valahogy annyira fel van pörögve, hogy mindenhova megy, mindenfélét csinál, csak a fürdőszobát nem találja. Amikor végül mégis bemegyünk, hallja, amint Ábel panaszkodik, hogy picit hideg a fürdővíz. Megnyitom a melegvízcsapot.
– Neeem! Ne engedjünk meleg vizet! – kiabál Szonja.
– Ne engedjünk?
– De, engedjünk!
– Leveszem a pólódat, jó?
– Neeem! Ne vedd le!
Maga se tudja mit akar. 🙂 Aztán hirtelen ki akar rohanni a fürdőszobából. Dühös leszek, az útjába állok.
– Szonjus, most már elég! Légy szíves maradj itt, ne menj sehova. Fürödjünk!
– Neeeem!
– De igen, késő van. Hagytalak itt szaladgálni, mindenféle mást csinálni, most már menj be a kádba!
– Neeem!
Állj! – mondom magamnak. Így nem megyünk semmire. Legalábbis ha így folytatjuk, biztosan nem az fog kisülni belőle, mint amit valóban szeretnék. Akkor most inkább nem mondom el huszonötödszörre is, hogy megyünk fürdeni.
Újratervezés. Tulajdonképpen még nem is tudom, hogy neki mi a baja, miért indult így meg hirtelen kifelé. Meghallgattam már őt is? Na ugye.
Leguggolok hozzá és hangnemet váltok.
– Szonja, miért szeretnél kimenni? – kérdezem nyugodtan.
– Ááááá! – feleli.
(Nem baj, nem adjuk fel ilyen könnyen.)
– Az a baj, hogy hideg a víz? Melegebb vízben szeretnél fürödni?
– Igen!
– Szeretnéd, hogy engedjünk bele meleg vizet? Akkor bemásznál a kádba?
– Igen!
Nem tudom, valóban ez állt-e a hátterben (hiszen már pár perccel korábban is meleg vizet akartunk engedni a kádba) vagy egyszerűen csak megnyugtatta az, hogy empatikusan fordultam felé. Azt hiszem, inkább az utóbbi. Mindenesetre bemászott a kádba magától.
