Este fél 11, Bogi olvas az ágyában.
– Édesem, villanyoltás!
– Jó, épp most fejeztem be az olvasást… Hozol vizet nekem? – néz rám szomorú, esdeklő kutyaszemekkel.
Fáradt vagyok, én is lefeküdnék. Míg kényelmesen elhelyezkedik, a takaróit elhelyezi a kedvenc sorrendben, kifújja az orrát, leteszi a szemüvegét, esetleg mécsest gyújt, az is idő, én azonban már kicsit türelmetlennek érzem magam.
– Oké, hozok vizet, de légyszi, mire visszajövök, már alvásra készen feküdj az ágyadban! – és ezzel kiviharzottam a szobából.
Mikor a vízzel beérek, látom, hogy Bogi szinte semmilyen előkészületet nem tett az alváshoz.
– Bogi, megbeszéltük, hogy mire bejövök a vízzel, már alváskész állapotban leszel! – adtam hangot felháborodásomnak.
– Nem, Anya, nem beszéltük meg! Ezt csak te mondtad!
Valóban. Az, hogy én kijelentem, mit szeretnék, hogy történjen, kicsit sem megbeszélés… Rambala Éva örök érvényű mondata jutott eszembe: Beszéltünk róla vagy megbeszéltük? Nos, ezt sokszor kérdezem a lányoktól egy-egy megállapodás kapcsán, ezen az estén azonban kardomba dőltem Mégis ragyogott a lelkem, hogy Bogi már tudja a különbséget