– Anya, este megyek sétálni Ildikóékkal. – hívta fel figyelmemet Maja egy közelgő programjára.
– Én is, én is! – kiáltottam örömömben.
Egyrészt imádok sétálni, másrészt imádok Ildikóval és a lánykájával sétálni, nagyokat beszélgetve megélve a békét, az összetartozást. Olyan méltó befejezése ez a napnak. 🙂
– Jaj, Anya, ne már! Ne gyere légyszi!
– Maja, ezer éve vágyom az esti sétára (hopp, itt azért beugrott, hogy akkor mi a fenéért nem sétáltam az elmúlt 2 hétben egyetlen estén sem…), ráadásul egyedül leszek itthon este, szeretnék veletek menni.

– Oké, de akkor ti majd maradjatok le Ildikóval mögöttünk. – zárta rövidre Maja a kérdést, egy mindannyiunk szükségleteit kielégítő megoldási javaslattal.
– Rendben, legyen így.
Nem lett így. 🙂 Kicsit későn értünk haza Majával aznap este, így a közös séta elmaradt ugyan, de annak az öröme, hogy a konfliktus kiélezése helyett csípőből a közös megoldási stratégia jutott Maja eszébe, jobban melengette a lelkemet, mint 100 esti séta…