Imádom a kamaszokat.
A világlátásukat.
A nyitottságukat.
A magukat-felfedező pillanataikat.
A bölcsességüket.
A kijózanító tapintatlanságukat.
Az elszánt önkifejezésüket.
A bátorságukat.
A nemet-mondó merészségüket.
A humorukat.
A nyers erőt, ahogyan önmagukat képviselik…. Akár az anyjukkal szemben is…
Állok Maja szobájának a közepén, valahogy ottfelejtettem magam. Szerettem volna neki megmutatni neki valamit…
Na, menj már ki, légyszi! – Tuszkol az ajtó felé…
Ja, bocs, oké.- szedem gyorsabbra a lépteimet.
2-3 lépéssel kint termek a szobájából. Az ajtó nem csukódik be mögöttem…
Na, várj! – lép ki mellém. – Elémlép, a szemembe néz. Óriási ölelést kapok.
Hát ezért is imádom a kamaszokat… A legnagyobb tanítómestereim…
