– Bogikám, gyere, csináljuk meg a tornát! – kértem kisebbik lánygyermekemet este fél 9 körül.
– Anya, inkább később, szeretnék még olvasni.
– Oké, még pár percet tudok várni. – fogadtam el a kérését.Gondoltam, addig elbíbelődöm a holnapra készülő ebéddel. Lackónak hála azzal épp nem volt semmi teendőm, térültem-fordultam, nem találtam a helyem.
Bementem újra Bogihoz:
– Gyere, Bogikám, csak néhány perc, legyünk túl rajta! – ösztönöztem, hogy aztán zuhanyozni mehessek.
– De Anya, azt mondtad, hogy még pár percem van olvasni! Épp a fejezet közepén vagyok. – háborodott fel, hozzá kell tennem, jogosan.
– Igen, tudom, hogy ezt mondtam. Nekem azonban sokkal egyszerűbb és kényelmesebb lenne, ha most el tudnánk végezni.
Most, hogy a szükségleteimet megosztottam vele, már nyoma sem volt az előbb tiltakozásnak 🙂
– Oké, csináljuk. – hagyta félbe az olvasást és szökkent a padlóra.
Tényleg 2-3 perc alatt végeztünk, majd jóízűen beszélgettünk még vagy negyed órát.
Megköszöntem Bogi rugalmasságát és elégedetten indultam a fürdőszobába.
Lám-lám, milyen jó, hogy kapcsolódva önmagammal felismertem a megváltozott igényeimet és kezdeményeztem a megállapodásunktól való eltérést! Lám-lám, milyen rugalmasak tudnak lenni a gyerekek, ha megismerik a motivációnkat.
Lám-lám, mennyi mindent köszönhetünk az EMK-nak 🙂