Egyik délután óriási levegőt vettem és elhadartam Boginak:
– Ma bemegyek veled fürdeni a medencébe.
(A medence vize 1 hete melegszik a napon, nekem még így is hidegnek tűnt, pedig csak a kezemet lógattam bele… Bogi azonban imád fürdeni és már első nap vidáman lubickolt… azóta sem hagyna ki egy napot sem… Imádom látni a lelkesedését és örömét… Osztozni szerettem volna vele ebben az élményben…)
– Éljen, éljen! Most jössz?
Még kiteregetek és elindítok egy mosást, utána indulhatunk.
Kiteregettem, elindítottam a mosást… Közben vizualizáltam, ahogy pingvinek korcsolyáznak a medence tetején… Mit ne mondjak, ez egyáltalán nem segített… 🙂
Átöltözés.
– Huh, Bogi, rendesen be vagyok rezelve, hogy nagyon hideg lesz a víz…
– Nem lesz hideg, meglátod.
Valami nem stimmel. Én nem buzdításra, vigasztalásra vártam, pusztán csak megértésre…
– Bogikám, én csak megértést szeretnék.
– Már felmelegedett a víz, ne félj!
– De Bogikám, én csak megértést szerettem volna – ismételtem el, vicces-morgolódos hangnemben.
– Jó lesz, Anya, hidd el!
– Bogi, én csak megértésre vágyom. – élcelődtem vele tovább.
– Oké, Anya, megértelek! Nem lesz hideg…
Ilyen vicces-végű lett volna eredetileg a posztom, de tegnap rájöttem valamire….
Oké, hogy feltártam Boginak a szükségletemet, de hogy miből tudnám én megélni a megértést, arról elfelejtettem tájékoztatni 🙂 Még egy nyavalyást kérést se tettem oda a végére!
– Bogikám, én csak megértést szeretnék az aggodalmamra. Pont elegendő nekem, hogy meghallottad, amit mondtam, köszönöm! – ennyi lett volna!
Hiába no, minden nem jöhet össze! 🙂 🙂 🙂
