Ábel legózik. Teherautót épít. Szonja érdeklődve figyeli, majd utánozni próbálja. Méghozzá úgy, hogy az Ábel által összegyűlt darabokat próbálja ő is a teherautóra rakosgatni. Ábel így nem tud az eredeti elképzelése szerint építeni.
– Szonja, hülye vagy! – kiabál rá dühösen a húgára.
A két éves Szonjám ebből persze semmit sem ért. De a szót azonnal megtanulja:
– Üjjje! Üjjje! – ismételgeti. A legórakosgatást persze folytatja, hiszen nem is érti, hogy azzal van a baj. Ábel pedig egyre dühösebb lesz.
Érdeklődve figyelem a két gyereket.
Mennyire hasonlít ez arra, amikor szülőként olyanokat mondunk mint, hogy „Nem vagy normális!”, „Nem szabad!”, „Ha nem csinálod, amit mondok, akkor…”. A gyereknek lehet, hogy sejtelme sincs a miértekről, a háttérben meghúzódó szükségleteinkről, arról, hogy valójában mit is szeretnénk. De azt megtanulja belőle, hogy hogyan kommunikáljon ő is a többiekkel…
Figyeltél már meg Te is hasonló párbeszédet gyerekek között? Gyere, mesélj róla a facebook csoportunkban!
