– Szonja, most már add át a függőágyat! – szólítja fel Ábel a húgát, aki már vagy 10 perce hintázik benne.
– De most még én akarok hintázni! – válaszolja Szonja. Imádja ezt a benti hintát, amiben bár elfér két ember is, igazából egyedül kényelmes.
– De már nagyon régóta hintázol! Most már én jövök!
Az indulatok már kitörés előtt.
– Srácok, inkább találjunk ki valamit, ami mindkettőtöknek jó, rendben? Például Szonja 2 perc múlva átadja Ábelnek? Ez OK lenne nektek?
– De én még hintázni akarok! Inkább üljön be Ábel is!
– De úgy nem kényelmes! Beülök, de utána Szonja szálljon ki, hogy egyedül is hintázhassak.
– Rendben, legyen így, együtt még 5 perc, utána Ábelé a hinta. Szonja, jó így neked is?
– Igen!
Beülnek, együtt hintáznak. Ábel hátra ül, Szonja előre, és ő hajtja mindkettőjüket. És élvezik!
Egyikük sem kérdezi meg, lejárt-e már az 5 perc. Aztán Ábel egy idő után magától kiszállt a hintából, megunta.
Pedig Szonja hívja vissza:
– Ábel, gyerek vissza, együtt hintázzunk!
Lehet, hogy együtt játszani, mégis jobb, mint egyedül? Hát, erre elég sokszor rájönnek egy-egy vita után. 🙂
