Indulnánk, Szonjára próbálom adni a nadrágot, csizmát, kabátot. Közben izeg-mozog, ide-oda mászkál, alig érem utol.
– Szonjus, ne ugrálj már, légy szíves, így nem tudlak öltöztetni! – mondom neki.
No, több se kell neki, az eddigi izgés-mozgás helyett rögtön ugrálni kezd, fel-le, fel-le. ? Most már annyira se tudom öltöztetni, mint eddig.
Mosolygok magamon, hát ezt jól elintéztem! ? Elfelejtettem, hogy inkább azt mondjam, amit kérek tőle, ne pedig azt, amit nem szeretnék. A szavaim hatására így nem egy nyugodt, hanem egy ugráló gyerek képét képzelte maga elé és rögtön el is kezdte utánozni….
