Öltözz fel!

Szombat reggeli párbeszéd a pizsamában játszó kisfiammal:
– Beni, kérlek, öltözz fel.
– Nincs kedvem.
– Légy szíves, vedd fel a ruhát.
– Majd később.
– No, öltözz már föl.
– Nem!
– De igen! Tessék már felvenni!
– De Anya! Miért fontos neked, hogy én felöltözzek?

Hoppá! Miért is? Tulajdonképpen el se gondolkodtam ezen. Beninek előbb eszébe jutott a kérésem mögé nézni, mint nekem. Talán félek, hogy pizsamában megfázik? Számomra a rend része, hogy mindenki ruhában kezdi meg a napot és ez annyira fontos nekem? Félek, hogy a pizsamáját eszi majd le a reggelivel? Pihenni szeretnék, nem pedig egy napközben is hordott pizsamát a szennyesbe tenni este, majd kimosni?

Megbeszéljük. Megérti. Majd további kérés nélkül, magától felöltözik. Én meg újra ráébredek, hogy a gyerekek utálnak parancsokat teljesíteni. Ellenben nagyon szeretnek jót tenni másokkal, feltéve, hogy ezt saját szabad akaratukból tehetik. És ebben nem is nagyon különböznek tőlünk, felnőttektől.