Bogi, ha felmérgesíti magán valamin, bizony nem rejti véka alá a véleményét. Aki épp a közelben van, kap apait-anyait 🙂 Hirtelenségében a megnyilvánulásai még gyakran sakálosak (ugyan, kinek nem?!), majd kimorogja magát és megy tovább az élet, mintha mi sem történt volna…
Egyik ilyen alkalommal, mikor épp a vacsora asztal mellett üldögélünk, valamiért nagyon mérges lett. Már nem is emlékszem pontosan miért mondta meg jól a véleményét, de elég sakálosra sikeredett. Bambán, értetlenül meredtünk egymásra, mire feleszméltünk, már az asztalnál sem volt.
Kopogtattam nála, próbáltam kideríteni, segíthetek-e neki valamiben:
– Hagyj békén!
– Oké, vacsorázunk tovább, majd gyere, ha gondolod!
Néhány perc múlva besomfordál a konyhába.
– Ugye, tudjátok, hogy akkor is szeretlek Titeket, amikor nem tudom kimutatni?!
Na, erre megint nem tudtunk köpnyi-nyelni.
Nagy ölelés, szeretgetés, néhány szavas beszélgetés a történtekről.
Köszönöm a visszajelzést Bogi!
Ismét bebizonyítottad, hogy érdemes arról beszélgetni, hogy hogyan, mivel tudjuk egymás felé kimutatni a szeretetünket!
És bizony arról is, hogy a szeretetünk akkor is él, létezik, amikor időnként nem úgy reagálunk dolgokra, ahogyan szerettük volna!
