Hehehe. De vártam már, hogy Szonja is elérkezzen a dackorszakba, amikor az ellenkezés nem ismer határokat, amikor semmi sem jó, amit én mondok, amikor minden a feje tetejére áll.

Vártam már nagyon, hogy újra, immár sokkal emk-sabb fejjel éljem meg azt az időszakot, amit a fiúknál még félig-meddig öntudatlanul kezeltem, mikor hogy sikerült. Vártam, hogy első kézből, saját tapasztalatból mesélhessek nektek arról, vajon a rettenetes dackorszakban is tud-e segíteni a zsiráfnyelv.

És most, amikor “végre” elkezdődött, hát, belátom, néha nagyon nem könnyű. Kemény, bizony. És gyanítom, hogy még nagyon-nagyon az elején vagyunk. Az angol erre az időszakra azt mondja “terrible two” – rettenetes kétévesek. Szonja pedig még csak tavasszal lesz kettő. Mi lesz még itt! Poszt-termés, bőven. 🙂 Már alig várom! Haha. Kínomban röhögök! ?

baba

Most egyébként abban a korszakban van Szonja, amikor nagyon örül, hogy érti, mi mire való, minek hol a helye, mi a “dolgok rendje”, mit hogy szoktunk. Imádja a dolgokat úgy csinálni, ahogy tőlünk látja. Még alig beszél pár szót, de az egyik gyakori szava mostanában ez: “isszate” (=visszatesz). Hát, ez nekem most nagyon kapóra jön így a dackorszak kezdetén…

Nem akarja, hogy pelust cseréljünk? OK, nem erőltetem. Pár perc múlva magától jön, hozza a pelust, lefekszik a kispokrócra. Hiszen így szoktuk. Elszalad, amikor kiszívnám az orrát? OK, nem erőltetem. Nemsokára magától jön, leül a székbe és az orrcseppre mutogat. Hiszen megfigyelte, hogy így mennek a dolgok. Lázmérés után nem adja oda a lázmérőt, hogy a helyére tegyem? OK, nem erőltetem. Kicsit játszik vele, majd nemsokára ő maga mutogat a polcra és mondja: isszate, isszate. Hiszen el szoktuk tenni mérés után.

Nem mondom, hogy mindig ilyen egyszerű. De nagyon sok esetben ő maga szeret úgy eljárni, ahogy az a “dolgok rendje”. Persze csak akkor, ha ezt ő kezdeményezi. Engedelmeskedni az én kívánságomnak, azt nem szeret. De kitalálni, hogy hogy is mennek a dolgok, majd egyedül úgy dönteni, hogy most ez és ez következik – ezt annál inkább!