– Anya, Beni hány éves volt, amikor fájt neki a szuri? – kérdezi tőlem Szonja.
– Hát, hat évesen még félt egy kicsit a szuritól – válaszolom.
– Én is félek még a szuritól! – mondja.

(Figyelitek? “félek MÉG a szuritól”. Fél, de tudja, hogy lesz majd olyan, hogy nem fog félni. Vagyis tudja, hogy nem önmagában a szuri a félelmetes, a dolog azon is múlik, hogy hogyan fogadjuk. És ha ezt tudja, akkor máris kevésbé fél már most is, nem?)

– És ha nagyobb leszel, akkor nem fogsz félni? – kérdezem tőle.
– Akkor nem! – kiáltja vidáman.

Az érzéseink tudatosítása (most mit érzünk) és pláne ha még azt is tudjuk, hogy ez csak most van így és nem tart örökké, nagyon fontos lépés abban, hogy elfogadjuk és egyben kezelni is tudjuk őket. Ha kicsit kívülről látom magam, ha látom azt is, hogy volt már és lesz ez még másképp is, akkor az érzés nem uralkodik el rajtam, akkor az irányítás alapvetően nálam van. És akkor a következő lépésben már azt is meg tudom mondani, hogy ha nem szeretem ezt az érzést, akkor mire lenne szükségem ahhoz, hogy jobban legyek és mit tehetek ezért. Hát épp ezzel a lépésről-lépésre módszerrel tud minket kihúzni az EMK a saját önsajnálatunkból és a konfliktusokból egyaránt.