Otthon dúlt a rizs-krumplipüré csata.
Na, nem szó szerint, mindösszesen annyi történt, hogy Bogi jobban szeretett volna rizst, Maja pedig krumplipürét az ebédhez. Az eddig jól bevált módszert (Maja hétköznap, Bogi hétvégén választ – mert ő hét közben a suliban eszik) felborítani látszott, hogy Bogi beteg volt, így hét közben ő is otthon ebédelt. Mivel tudtam, hogy Maja egyáltalán nem szereti a rizst, Bogi pedig a krumplipürével is ki van békülve, így próbáltam érvelni a krumplipüré mellett. (Nem volt kedvem 2 féle köretet gyártani.) 2-3 felnőtt érvet felsorakoztattam, majd feladtam.
Ahogy közeledett az ebéd ideje, éreztem, hogy a “köret-nyomás” felerősödik bennem, gondoltam, tiszta vizet öntök a pohárba és bátran Bogi elé álltam:
– Bogi, rábeszélhető vagy a krumplipürére?
– Igen.
– És mi kell ahhoz, hogy rá tudjalak beszélni?
A válasz meglepett: – Már semmi.
Ennyit jelentett, hogy nem meggyőzni akartam, hanem meghagytam neki a választási lehetőséget, és én magam sem csak a vesztes rizs – nyertes krumplipüré játszmában tudtam gondolkodni.
