Játszótérre indulnánk. Ábel már elkészült, azon ügyködik épp, hogy a biciklijét kivegye a helyéről és kimenjen vele a ház elé. Csakhogy a babakocsi útban van. A babakocsi, amit mindjárt kitolok az ajtón, hogy ne legyen útban, csak előbb ráadnám a pelust Szonjára, meg a nadrágot, meg a szandált. A pelus épp a kezemben, Szonjára várok. Ábel meg rám vár.
– Anya, vidd már el innen a babakocsit! Nem tudom tőle kivinni a biciklimet! – mondja Ábel idegesen.
– Ábel, nem látod, hogy épp pelust szeretnék adni Szonjára? Várj már egy kicsit, légy szíves! – emelem fel a hangom.
– Anya, miért nem most tolod el a babakocsit?
Dühös leszek. Miért nem bír várni egy kicsit?
– Ábel! Jól ha van, ha ennyire nem bírsz várni, akkor told csak ki egyedül a babakocsit! Csak engem hagyj békén!
Ábel tényleg nekiáll.
– De ne előre told, hanem hátrafele húzd, úgy könnyen levinni a lépcsőn! – mondom bosszúsan és közben arra számítok, hogy úgysem tudja kiügyeskedni az ajtón és a lépcsőn.
A sakálom beszél belőlem. Megsértődtem és most duzzogok. Nem a mindenkinek jó megoldást keresem, csak visszavágtam neki valamivel, hogy békén hagyjon.
De mi történik? Ábel sikeresen kitolja a babakocsit a ház elé, majd hamarosan a biciklit is.
Hm, a mindenkinek jó megoldás még duzzogva is megtalált. De ha ilyen egyszerű a megoldás, akkor miért kellett megsértődnöm???
Veled is előfordul, hogy egy apró ügyön megsértődsz, pedig olyan egyszerű lenne a megoldás? Gyere, mesélj róla facebook csoportunkban!
