Egyik délután nagyon el voltam havazva a sok tennivalóval. Ezt is, azt is szerettem volna, fogalmam sem volt, hogyan fogok a végére érni… Igazából arról sem volt fogalmam, hogyan fogjak hozzá. A gyerekekkel is türelmetlenebb voltam, ők is érezték a feszültségemet.
Kifakadtam:
– Nagyon sok mindent szeretnék egyszerre, azt sem tudom, hol áll a fejem. Jó lenne kiteregetni, főzni, veletek is szeretnék lenni, na meg a kertészkedni is, éhes is vagyok, ráadásul nagyon fáradt…
Bogi egy darabig türelmesen hallgatta a kirohanásomat, majd odajött, megölelt:
– Anya, nyugodj meg! Szerintem először egyél, utána meglátod, mihez lesz kedved.
És adott egy jókora puszit.
Hm… Pont a legégetőbb szükségletem kerülte el a figyelmemet. Szeretet kapni! Bogikám kimondatlanul is ráérzett, mi az, amire épp a legnagyobb szükségem volt…. A többi már nem is érdekelt ezután 🙂
