Sógornőm hívott fel kétségbeesve egyik délután, hogy fogorvosnál vannak az 5 éves Botival. A szurit már beadta neki az orvos a fogtöméshez, de nem hajlandó kinyitni a száját a doktor bácsinak. Mit csináljon? A doktor bácsi javasolta, hogy a szülők maradjanak kint, ő majd elintézi Botival a dolgot (ezt én is átéltem már fogorvosnál a gyerekekkel, el sem tudtam képzelni, hogy otthagyjam őket), az injekció zsibbasztó hatása hamarosan kiáll…
Többszörösen nehezített terep… Mi a legfontosabb ilyen helyzetekben? Tisztánlátás önmagamban. Én hogy vagyok a fogorvos kérdéssel? Mit gondolok arról, hogy kinek a felelőssége a gyermek egészsége? Miért tartom fontosnak, hogy ott és akkor kerüljön betömésre a lyukas fog? Mennyire félek attól, hogy ha most engedek neki és hazamegyünk, legközelebb már a fogorvos hallatára is kétségbeesetten kapaszkodik az asztallábba? Merek-e, szeretnék-e megnyílni neki, hogy őszintén megosszam vele ezeket a félelmeimet, gondolataimat? Minden gyermek más, minden szülő más.
Az EMK eszközei ilyen helyzetekben abban segíthetnek, hogy ezeket a kérdéseket tisztázva megtaláljam azt a megoldást, ami bennem rejlik, amit békével és hitelesen tudok képviselni önmagam előtt is. Ha azt, hogy akkor és ott az erőmet védelemre használom és lefogom a gyermekemet, míg betömik a fogát, akkor azt, ha pedig azzal vagyok rendben, hogy most hazamegyünk és legközelebb újra próbálkozunk, akkor azt. Ha nem így teszek, az erőszakot önmagam ellen (is) elkövetem. Igen, vannak olyan helyzetek, amikor nem sikerül úgy megnyilvánulnom, ahogyan szeretnék. Igen, majd nagyon szeretném átadni neki a felelősséget az egészségéért (vagy bármi másért), most azonban még nem vagyok erre készen. De nagyon igyekszem…
