Hazafelé menet felhívtak a lányok, hogy szeretnének megnézni egy filmet. Nem tudtam velük kapcsolódni, tudtam, hogy otthon vár a kipakolás, mosás, a medencetakarítás, mellesleg 7-re dokihoz volt időpontom, szóval tele volt hócipőm. Mondtam, hogy most nincs tévénézés és olyan mondvacsinált indokokat hoztam fel, amikkel ugyan én sem voltam rendbe, de többre nem voltam képes. (háttérinfó: nem tévézünk, nincs tévéadásunk, max. DVD-t tudnak nézni, szerencsére ritkán jut eszükbe!)
Hazaérve durcahadsereg fogadott, nem szóltak hozzám, csak morgolódtak. Próbáltam magambanézni, hogy vajon mi bajom a tévénézéssel. Felismertem magamban, hogy ha itthon rend lenne, nem lenne gondom vele, hiszen úgyis megyek majd a dokihoz… Hogy mi köze a tévézésnek a rendhez? Hol itt az összefüggés??? Egyszerűen nem értettem magam! És itt hirtelen, valami magasabb rendű energiától vezéreltetve elmondtam nekik, hogy vagyok.
Éppen a saját magam meg nem értéséről beszéltem nekik és segítséget kértem, hogy ők vajon találnak-e összefüggést kettő között? A velük való beszélgetés alatt sikerült kibogoznom magam 🙂 A kritikus gondolatok tényleg jó barátok:)
Micsoda dolog az, hogy én a munkából hazajőve folytatom a házimunkával, ők meg egész nap játszottak és még most sem segítenek? —- együttműködést, kölcsönös tisztelet, hozzájárulás iránti igényt fedeztem fel magamban Ha ők most leülnek tévézni, már megint hozzájuk se lehet szólni, azt sem tudom, mi történt ma velük! ——— kapcsolódás Volt még néhány, de ezek segítettek igazán sokat a tisztánlátásomban.
A gyerekek díjazták a felismeréseimet, így megszületett egy klassz, mindenki által elfogadott megoldás: Amíg otthon voltam, gyorsan segítettek, hogy legalább nagyjából helyére kerüljenek a dolgok, közben tudtak mesélni, beszélgettünk. Mivel meghallgatásra és megértésre leltem, a rugalmasságom határtalan volt, ha valamilyen munkához nem volt kedvük, ajánlottam másikat (volt bőven!)
Mikor elindultam a dokihoz, elkezdték nézni a filmet, abban állapodtunk meg, hogy ha hazaérek, kikapcsolják és másnap befejezhetik. Mikor hazaértem, nagyjából 5 percig még nézték, majd kikapcsolták és mindenki talált olyat, amihez kedve volt és segítségként éltem meg. Olyan jól sikerült a délután, hogy amikor végeztünk (9 óra elmúlt már), Maja odasomfordált, hogy nem fejezhetnénk-e be együtt a filmet (kb. 20 perc volt hátra), amit elkezdtek, összebújva a kanapén.
Szerintetek? Ha az ember ilyet hall a 12 és fél éves kislányától, ellen tud állni neki? Hát nem. Így összebújva befejeztük a Télaput, mit sem törődve azzal, hogy ránk Lacival még medencetakarítás is vár.
A délutáni sikerek úgy feltöltöttek, hogy ez meg sem kottyant!