Könnyedség… Ez mostanában a kedvenc szükségletem… 2 kamaszlány anyukájaként bizony időnként nagyon vágyom rá, hogy csak úgy történjenek a dolgok, ne kelljen agyalnom, terveznem, csak hagynom, hogy áramoljon az élet.
Elengedni a mit visznek a suliba, mikor lesz időm takarítani, huh, most be kell jelentkezni kontrollra, te jó ég, akkor épp szülői lesz, mikor jut időm tornázni gondolatokat és csak úgy lenni. Nem hallgatni arra a belső késztetésre, hogy osszam-be-előre, tervezzem meg, gondoljam ki, nézzem a naptárt, egyeztessek, osszak-szorozzak… Ezen morfondíroztam 2 héttel ezelőtt…
A múlt hetem a szokásosnál is terheltebb volt érzelmileg. Besűrűsödtek az események, olyan bizonytalan lett körülöttem sok minden… Ezek közül olyan van, ami pár napon belül megoldódik, de van olyan is, amin izgulhatok több hétig, hónapig is… Zaklatott és feszült voltam egész héten.
Amikor hét vége felé rászántam magam, hogy ránézzek, hogy is vagyok én most, enyhült a zaklatottságom. Valahogy kívül tudtam helyezkedni a problémákon és kicsit tisztult a kép… (Nem meglepő, ugye? 🙂 )
Pár percig örültem magamnak, aztán hirtelen bevillant:
Te jó ég, mit eszünk hétvégén? Jó lenne bevásárolni! Hogyan is osszam be a hétvégét? Elővettem a naptárat, tervezgettem, mire mikor jut idő és hirtelen leesett a tantusz!
De hiszen, amíg tartott az érzelmileg túlterhelt állapotom, addig nem is foglalkoztam ilyesmivel, erősen kifejezve a túlélésre játszottam, mégsem dőlt össze a világ! Esküszöm, volt mit ennie a gyerekeknek a suliban és egy időpontot se felejtettem el!
Hogy is van ez? Magától is működnek időnként a dolgok? Hogy időnként megengedhetek magamnak egy kis könnyedséget akkor is, amikor egyébként jutna időm a mit, hol, mikor kérdéssel foglalkozni? IGEN, IGEN, IGEN! Ahogy a jó öreg Hofi mondta: “Kell egy kis áramszünet…! 🙂
És igen, a könnyedség fontos szükségletem. Most ünnepélyesem beírom a naptáramba, hogy a héten mikor szánok rá 10 percet, hogy megélhessem 🙂 🙂 🙂 🙂
