– Na, Szonja!! Ne vidd el a legódarabokat! – kiált Ábel a húgára.
– Én játszok legóval! – válaszolja vissza Szonja.
– Anya! Szonja elviszi a csillogó legókat, amiket egy dobozba gyűjtöttem! Ne nyúljon hozzá! – fordul hozzám Ábel kétségbeesetten.
Ismerős. Közös játék, veszekedő testvérek, mindenkinek ugyanaz kell. Mi lehet mögötte? Ássunk kicsit mélyebbre.
– Ábel, kincsem – fordulok hozzá. – Mit szeretnél pontosan? Miért fontos neked, hogy a csillogó legók ebben a dobozban maradjanak?
– Mert ha kiveszi őket Szonja, akkor szét fognak szóródni és kereshetem meg őket újra!
– Aha. Szóval attól félsz, hogy újra meg kell keresned őket, amikor legközelebb játszani szeretnél velük?
– Igen.
– Manócskám, kérlek, nézd meg, hogy hova teszi őket Szonja, amikor kiveszi a dobozból – mondom Ábelnek és arrébb ülök, hogy jól lássa, hogyan is játszik a legóval Szonja. – Látod? Minden csillogó legókockát egy lególapra nyom rá. Itt vannak szépen egymás mellett. Mit gondolsz, fogsz tudni velük legközelebb is játszani, ha ezen a lególapon lesznek majd és nem a dobozban?
– Igen – feleli és megkönnyebülten sóhajt.
Nyugodtan játszanak tovább.
