Sokszor írtam már nektek arról, hogy nálunk bizony ér nemet mondani. A gyerekek is mondhatnak nemet és mi, szülők is… Egy léleksimogató történet következik 🙂
– Anya, megcsinálod a szendvicsemet? – kérdezte Maja egy sulis napon, az ágyban nyújtózkodva, indulás előtt 30 perccel.
– Bocs, Maja, nem. Én is el vagyok havazva, még a saját kajámat sem tettem el… – mondtam sietve és kicsit azért összeszorult a szívem… (Hát… nem mondok könnyen nemet, na!)
Maja kisomfordál, térül-fordul, kenyér elő, avokádókrém elő…
– Neked elég egy szendvics? – nézz rám álmosan.
– Öööö, igen, köszi! Az enyémet is megcsinálod? – néztem tágra nyílt szemekkel.
– Persze. – felelte „mi sem természetesebb ennél” – hangsúllyal.
Libabőrös lettem (mit liba, LÚD…. 😀 )
Szemrehányásnak, neheztelésnek nyoma sem volt…. Csak a kölcsönös tiszteletnek és elfogadásnak. ÉLJEN A „NEMET MONDANI ÉS ELFOGADNI TUDÓ” ÚJ GENERÁCIÓ!