Egy nehéz nap margójára.. A héten volt egy nehéz délutánunk. Bogi talán így összegezné: – Anya semmit nem akart megengedni! Én pedig így: – Akármit kértem, Bogi mindenre nemet mondott (elég erőteljes hanghatásokkal és arckifejezéssel nyomatékot adva ennek).
Tudjátok, mint amikor a fogaskerék elmozdul a helyéről.
Így telt a délutánunk.
Sokáig kapcsolatban tudtam maradni magammal és Bogival is, nem esett nehezemre. Visszagondolva, nagyon elégedett vagyok, hogy úgy 6-8-ig ebben a viharos, embert próbáló időszakban is álltam a sarat.
A csúcspont: -Bogikám, vacsorázol? – Igen! – Akkor gyere, édesem, melegítem a vacsorát!
Erre felpattant, mint akit pók csípett meg és döngő léptekkel kirohant a konyhába és levette magát a székre. Na, itt volt az a pont, ahol úgy éreztem, elég! (magyarán szólva: felment a pumpa:) )
Elmondtam neki, hogy eddig volt türelmem, most már elfogyott! Ha nem éhes, ne egyen, ha éhes, melegítse meg magának, nekem már nincs hozzá kedvem. Fáradt és szomorú vagyok, nyugalmat szeretnék és pihenést. Nem kiabáltam vele, de a szokottnál picit hangosabb voltam.
A hatás valami hihetetlen volt! Bogi rám nézett, elmosolyodott, elkezdett csacsogni és mintha elfújták volna a délutáni keserves hangulatot! Persze semmi varázslat nem történt, mindösszesen egy nézőpont váltás, hogy nem az ő szükségleteivel próbáltam meg kapcsolódni, hanem a sajátjaimnak adtam hangot! 🙂
Nektek is vannak időnként nehéz napjatok? Gyere, mesélj róla a facebook csoportunkban!
