Ábellel és Szonjával megyünk a suliba Beniért. Az autóba bedobtam a rollert és a futóbiciklit is, hogy a parkolótól a suliig azzal jöhessenek. Amikor már Benivel négyesben indulnánk vissza a parkolóhoz, a tesók között kisebb vita támad. Beni is szeretne egy járgányt, leginkább Ábel rollerére pályázik. Három gyerek két járgány, hogyan osszuk el?
– Ez az én rollerem! – mondja Ábel és valóban, ő kapta születésnapjára, de Beni legalább annyit szokta használni, mint ő.
– De te jöttél vele idefelé! Hazafelé én megyek! – válaszol vissza Beni.
– Ezt nekem hoztuk!
– De ez így nem igazság!
– Manók! – szólok közbe – akkor még ne induljunk. Előbb egyezzünk meg valamiben, ami mindenkinek OK.
Megállnak, rám figyelnek. Nincsenek ötletelős hangulatban, de elfogadják, hogy veszekedve nem megyünk tovább. Úgyhogy én ötletelek.
– No, lássuk csak, mi lenne mindenkinek jó? Mondjuk félútig Beni rollerezik, aztán Ábel?
– Nem, én akarok menni végig, mostanáig Ábel rollerezhetett! – ellenkezik Beni.
– Ketten nem tudtok ráállni, igaz? – folytatom.
– Neeem, ahhoz túl kicsi.
– OK, csak egy ötlet volt. Mi lenne, ha nem Beni és nem Ábel, hanem én mennék vele? Az igazságos, nem? 🙂
– Az úgy nem jó! – mondják egyszerre a fiúk.
– No, és ha egyikőtök rollerezhet, a másiknak pedig odaadom a slusszkulcsot, hogy ő nyithassa ki az autót?
– Neeem!
Ez sem jó, mindketten rollerezni akarnak. Egy pillanatra megállok, hirtelen kifogytam az ötletekből. Ábel közben hozzámbújik, úgy súgja:
– Anya, nekem jó, ha Beni rollerezik. De vihetem a slusszkulcsot innen a parkolóig? Beteszem a zsebembe, és úgy fogom a kezemben, hogy biztos ne essen ki.
No, úgy látszik, mégis találtunk egy mindenkinek jó megoldást.
– Persze! – felelem. – Akkor indulhatunk is!
