– Szonja, gyere, vegyük fel a pólódat! – mondom a lassan hároméves lányomnak reggel.
– Neeem!
– Szivem, vegyük le a pizsamát és a pólót vegyük fel, hamarosan elmegyünk itthonról.
– Neeem!
– Manócska, a pizsama az alcsi-póló, ez alvásra való. Ez itt pedig a felkelés utáni nappali pólód. Beni is leveszi reggel az alcsi-pólóját és nappali pólót vesz fel helyette. Ábel is leveszi az alcsi-pólóját és nappali pólót vesz.
– És Anya is?
– Igen, Anya is.
– És Apa is?
– Igen, Apa is.
– Szoncsi is leveszi alcsi-pólót!
Bár mindig ilyen egyszerű lenne! Tudom, hogy az ilyen párbeszédek ritkák egy 2-3 éves gyerekkel. Mégis. Akármilyen nehéz időszak is a dackorszak, akármilyen hatalmas is a vágy a gyerekben, hogy ellenkezzen, pontosabban, hogy önállóan dönthessen a saját dolgairól, azért nem ez az egyetlen szükséglete ebben az időszakban. És az egyik szükséglet, amit időről-időre felfedezek benne, az a rend iránti vágy, a világ megértésének vágya, hogy minek hol a helye, mi mire való, mit hogy szoktunk. És a valahova tartozás megélése abban, hogy ő is a világnak ebbe a rendjébe illeszkedik. Időnként ez a vágya bizonyul a legerősebbnek, és ha még döntési szabadságot is kap, akkor különösen együttműködő tud lenni.
